A Mantra Jógastúdió Egésznapos Jóga Elvonulása - Gyöngyivel és Katival
Gyakorlás, töltekezés, anyatermészet, elemi őserők, kirándulás és jókedv.

Ismét elvonulunk egy napra, most kicsit távolabb a Stúdiótól és a városi zajtól. De nem messzire, épp ellenkezőleg, a lehető legközelebb - önmagunk szentélyébe, s a természet felemelő ölébe. Ezúttal kevesebb elmélettel, ám annál több a tapasztaláson alapuló
töltődéssel készülünk! Éljük meg együtt, milyen transzformációs ereje van, ha egy teljes napon át csak azzal foglalkozol, ami számodra fontos. Hisz mi lehet fontosabb a saját lelkünkhöz való kapcsolódásnál? Mindehhez segítségül vesszük az őselemek energiáját, s a szabad ég adta környezeti lehetőségeket.
Az öt őselem tana képezi az ájurvéda egészségmegőrző tudományának alapját, a jóga tanításaihoz is szervesen kapcsolódik, emellett számtalan keleti gyógymód alkalmazza. A négy fizikai elem megnyilvánulása legjobban a természetben figyelhető meg, az ötödik – az éter – pedig finomenergetikai és meditációs gyakorlatokon keresztül tapasztalható. Egyszerű és könnyen érthető, átélhető az elemek megnyilvánulása és esetleges kibillenése magunkban. Az egyensúlyi állapotra törekedve az öngyógyító folyamatokat hamar aktiválhatjuk segítségükkel.
A nap során sok gyakorlásra számíthattok, változatos és könnyen követhető formában, kezdők és haladók számára is izgalmasra tervezzük. Lesz ideje és helye a pihenésnek és egy
könnyed erdei sétának is!
Helyszínünk egy kedves házikó Esztergomban, csodás kilátással, békés, nyugodt természeti környezetben. Az oda/vissza utat lehetőleg telekocsis rendszerrel szervezzük meg (ha busszal érkeznél akkor meg kimegyünk eléd.)
Könnyű nyári ebéddel várunk, és a nap során gyümölccsel és egészséges nassolnivalókkal.
Oktatók: Kati és Gyöngyi
A program ára 33 000 Ft, early bird befizetéssel (július 20-ig), 29 000. Mantrás bérlettel pedig
15% kedvezmény jár (a kedvezmények nem összevonhatók).
OTTALVÓS OPCIÓ: Együtt maradhatunk vasárnap reggelig, hogy a csend és nyugalom még tovább tartson! 10 fő részére van ottalvási lehetőség. Egyszerű, ám tiszta és kényelmes emeletes ágyakon tudunk aludni. Ez esetben a felár 10 000 Ft, reggelivel együtt.
A helyedet 12 000 Ft foglaló befizetésével tudod véglegesíteni. A programot minimum 5 fő jelentkezése esetén tartjuk meg, maximális létszám 12 fő.
Várunk nagy szeretettel!
コメント